Amin vagyok, az egy két éves képzés; három félév suli, egy félév gyakorlat. Szerencsére már mindezen túl vagyok, de egy tárgy volt, ami előttem, és a záróvizsga előtt előtt állt: a pénzügyi számvitel.
Vicces, mert három félév számvitelünk volt. Az alapjait nagyon szerettem, akkor még úgy voltam vele, hogy ha ez ennyire megy, akkor szívesen foglalkoznék vele a továbbiakban. Csont nélkül levizsgáztam elsőre négyesre. Ez annak is volt köszönhető, hogy szuper jó gyakorlati tanárunk volt.
Aztán jött a vezetői számvitel, ahol minden korábbi lelkesedésem lassan alább hagyott. Habár megint egy jó kis tanárt kaptunk gyakorlatra, így sem sikerült megbarátkoznom ezzel a résszel. Erre még a vizsgám is hármas lett, igaz elsőre... Bár simán lehetett volna 5-ös is, mert ugyanazt a feladatsort adta, mint órán. Csak mivel korábban mindig annyira másfélét adott, így azt át se néztem. Mindegy, átmentem, az volt a lényeg.
És a harmadik félévben bekövetkezett az apokalipszis, amit pénzügyi számvitelnek hívnak.
Eleinte örültem, mert azt mondták, ez leginkább olyan lesz, mint az alapjai. Hát meg a... Szenvedtem egész félévben. Az elmélet unalmas volt (végig fanfictiont írtam, csak hogy tudjátok...), a gyakorlat meg kínzás a tanárral, aki sajnos nem éppen tudott tanítani, csak minket lehülyézni.
Ezután nem is volt meglepő, hogy az első ZH alapján mind a kb. negyvenen megbuktunk volna. Ezek után menj el magabiztosan második ZH-t írni... Utólag bánom, hogy egyáltalán megpróbáltam, mert esélytelen volt, hogy meglegyen, így meg elcsesztem egy vizsgaalkalmat.
A második vizsga sem jött össze. Ekkor már nagyon el voltam keseredve, hiszen korábban mindig minden tárgyam elsőre meglett, és az egész képzés alatt csak két hármasom volt, a többi 4-es, 5-ös... Olyan gáz volt, hogy meg kellett más csoporttársakat kérdezni, hogy hogyan kell pótvizsgadíjat befizetni. Mert hát igen, simán egy könyv árát el mernek kérni... Erre harmadszorra sem sikerült - pedig még megpróbáltam puskázni is, de az sem segített. Pedig heteket tanultam, olykor estig, és mégsem jött össze.
Így álltam neki a harmadik féléves gyakorlatomnak, elkeseredetten, hogy nem sikerült a vizsga. Ráadásul a gyakorlatomnak semmi köze nem volt a számvitelhez, így ott sem tudtam összeszedni kellő gyakorlati tudást, hogy majd annak a segítségével átcsusszanok. Na meg munka közben - és szakdoga írás közepette - nem volt időm még erre is készülni. Meg kellett várnom, hogy vége legyen a gyakorlatnak, ám akkor már javában vizsgaidőszak volt.
Összesen másfél hetet tanultam. Annyira nem érdekelt, hogy az már fájt, de nyüstöltem, még ha délután 5-6 óránál tovább nem is ment. De próbálkoztam. Mikor meguntam - ami elég gyakran volt -, inkább kimentem, olvastam, játszottam...
Már tapasztaltabb vizsgázó lévén tudtam, korábban miket kérdeztek a vizsgán többször is. Így leginkább ezeket gyakoroltam be, és reménykedtem. Na meg bebeszéltem abba a konok fejembe, hogy most igenis meg lesz az a fránya kettes, és utána szalonnát fogok sütögetni a jegyzetek hamvain.
Azért a motiválás megvolt... ;)
Aztán eljött a nagy nap. Mint a Bátrak, határozottan bevonultam a nagy előadóba - zsebemben lapultak a kis segítségeim -, mosollyal az arcomon leültem az idegeskedő csoporttársaim mellé, mert most össze fog jönni.
Aha, aztán kiosztották a feladatlapot, és kinyitottam. Az első, ami kicsúszott a számon, hogy "megbuktunk". A többi válogatott szép magyar, keveredve egy csepp angol szókinccsel már csak hab volt a tortán, persze az csak magamban hangzottak el. De aztán nagy levegőt vettem, és nekiálltam, még ha olykor fel is nevettem a nonszensz hülyeségeken, amiket kérdeztek, és persze órán szóba se kerültek.
Úgy jöttem ki a teremből, hogy most sikerült eddig a legjobban - habár a puskához még nyúlni sem tudtam, mivel legelöl ültem... De ez még semmit nem garantált, csak remélni mertem, hogy talán... talán meg lesz az a kettes.
És jött két kínzó várakozással teli nap. Ez a legrosszabb egy vizsgázó életében, mikor arra vár, hogy küldjék már azt a rohadt e-mailt, benne az eredménnyel. Komolyan, percenként frissítettem a gmail-t, hogy megérkezett-e már.
Aztán csütörtök délután 2 után megérkezett... Egy pillanatig nem mertem megnyitni, de aztán úgy döntöttem, hogy kit izgat, úgy is meg kell előbb vagy utóbb néznem, szóval nagy levegőt vettem, és rákattintottam.
Nem hittem a szememnek. Kellett egy jó fél perc, mire felfogtam, mit is látok. Arra számítottam, hogy megint az lesz benne, hogy Elégtelen (1), és csak reménykedni tudtam benne, hogy az lesz benne, hogy Elégséges (2). De amit megpillantottam, felfoghatatlannak tűnt:
Közepes (3)
Hármas... Hármas... HÁRMAS!!
A szomszéd tuti hülyének nézett, ahogy vagy 2 percig azt üvöltöztem, hogy hármas, miközben fel-le szaladgáltam, ugráltam, táncoltam a lakásban, mint egy elmebajos. De ugyan, kit érdekel, életemben nem voltam ilyen boldog!
Bár még most is nehezen fogom fel, hogy tényleg megvan. ÉS HÁRMAS! Pedig semmivel nem tanultam rá többet, mint korábban, nem is az volt benne, amire számítottam, valahogy mégis sikerült jobban megértenem ezt a vackot, mint korábban. És sikerült.
Megcsináltam a lehetetlen küldetést!!
Persze első dolgom volt összecsomagolni az egész jegyzetkupacot, és jó messzire elraktam, hogy ne is lássam jóóóó sokáig.
De az ünneplés sem maradt el. Anyu sütött pizzát és pezsgőztünk is. Ezt meg kellett ünnepelni.
És most már csak a szakdoga védés, és végzek. Végre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése