Ezúttal a Moly.hu Merítés állandó pályázatára írtam egy rövid kis szösszenetet, amelynek így májusban az Anyák napja lett a témája.
Igaz, nem nyertem vele, de elsősorban nem is ezzel a céllal írtam meg ezt a kis olvasnivalót, hanem szerettem volna rávilágítani, hogy milyen jó, hogy mellettünk van az anyukánk, és meg tudjuk ölelni, és elmondani neki, mennyire hálásak vagyunk nekik, és mennyire szeretjük.
Mondjátok ezt el ti is az anyukátoknak!
A szösszenethez pedig jó olvasást!
Anyák napja
Nincs még egy szó, ami annyi szeretetet hordoz magában, mint az, hogy anya. A legkedvesebb emlékek fűződnek hozzá.
Amikor az ölébe ültetett, hogy felhúzza a zoknimat. Palacsintát sütött, mert épp az volt a kívánságom. A kezemet fogta az első iskolai napomon. Együtt sétáltunk reggelente – ő a munkába, én a suliba –, és minden nap vett nekem almás levelest.
Ott volt, hogy sírjon, mikor oklevelet kaptam. Sírhattam a vállán, mikor összetörtem magam bicajozás közben. Panaszkodhattam az iskoláról, mindig meghallgatott. Ott volt, mikor fájt a szívem, és letörölte a könnyeimet. Ott volt, mikor valamit nem értettem a suliban, mikor letört voltam egy rossz jegy miatt.
Mindig bátorított, hogy ne adjam fel az álmaimat, hogy merjek belevágni az ismeretlenbe. Büszke volt rám, amikor éremmel a nyakamban tértem haza a tanulmányi versenyről. Mikor az enyém lett a legjobb bizonyítvány. Mikor felvettek az első munkahelyemre.
Nem mondom, az évek alatt volt oka megszidni, és nem mindig gondoltam, hogy jók a tanácsai. A magam feje után mentem, hogy aztán a padlón kössek ki. De Anyu ott volt, hogy leporoljon és felsegítsen, miután persze elmondta, hogy neki volt igaza. Mert igaza volt, szinte mindig.
Hiába húztam a szám egy szendvics miatt, ami nem ízlett, vagy épp nem azt főzött, amiért összefutott a nyál a számba. Hiába bosszankodtam, mikor leszidott, mert elrontottam valamit, vagy elfelejtettem megcsinálni, amire megkért.
Mindig az ölelése volt az, ami megnyugtatott, és éreztette velem, hogy nem vagyok egyedül, hogy rá mindig is számíthatok.
Ezt teszi most is. Mellettem áll, támogat és nem szűnt meg annyira szeretni, mint kisgyerekként tette, hiába nőttem fel azóta.
Lehet, képtelen vagyok bármilyen ajándékkal meghálálni mindazt, amit értem tett, hogy olyannak nevelt, aki érdemes a szeretetére. Lehet, egy szedett-vedett csokor virág, amit az udvaron szedtem, nem lehet elég, hogy kifejezzem a hálám, de a mosoly, ami az arcán ragyog, mikor odaadom neki, mindent megér.
Szeretlek, Anya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése